Lucian Blaga A szomjas
sóvárgás

Iszom az illatodat, és
mindkét tenyeremmel eltakarom az arcodat , miközben
csodát ölelsz a lelkedben.
Közelségünk ég, szemtől szembe állva.
És mégis azt súgod nekem: "Nagyon hiányzol!"
Olyan titokzatosan és lelkesen mesélsz, mintha
vándor lennék egy másik földön.

Nő,
mekkora vagy a szívedben és ki vagy?
Énekeld nekem még egyszer vágyadat ,
hogy meghallgassalak téged
és azokat a pillanatokat, amelyek nekem teli rügyek tűnnek,
amelyekből az aievea virágzik - az örökkévalóak.